Azt mondják, az első lépés a legnehezebb, lépni az ismeretlenbe, felborítani az addigi életed, lemondani a megszokott komfortzónáról, de én már nem mondhatom, hogy a mostani lenne életem első lépése, hiszen pár évvel ezelőtt már ezt a lépést megtettem, amikor az Önismereti Kalandkúra blogot létrehoztam, és úgy döntöttem, hogy "kezembe" veszem az egészségem! Étkezési szokásaim, gyökeresen átalakítottam, 60 nap alatt megnéztem mit tudok elérni. Akkor ez a lépés jónak bizonyult, de hiába, a sok szigorítás hosszú távon nálam nem működőképes! De arra jó volt, hogy lássam, az étkezési szokásaink átalakításával jelentős gyógyulás érhető el. Erről ez a videó is kellő tanúbizonysággal szolgál.
Sajnos jelen helyzetben (ismételten) az egészségem okán kell lépnem! Az első esetben a szívem vacakolt, és hozott rám két hét alatt komoly halálfélelmet, most a gyomrom jelzi, hogy valami nincs rendben, valamit tennem kell! Mivel első alkalommal aránylag rövid időn belül sikeres "gyógyulást" értem el, így most arra gondoltam ismét a saját, már egyszer bevált diétás gyógymódom alkalmazom, habár most picit átalakítva, mert van ahol szigorítanom kell, és van, hogy engedményt kell tennem!
Az előző diétám lényege a liszt, cukor, hús, tejtermék mentes étkezés volt. Most is nagyjából ezen alapelvek vonalán szeretnék haladni, bár úgy mint régen, most több dolog fog kivételt képezni! Például a vajról, zsírról, tojásról továbbra sem kívánok lemondani! A tejtermékeket kis mennyiségben, de be kell vennem az étkezésbe. A zabpehely, puffasztott tönköly viszont nem szerepelhet már az étkezési listámon, mert lehet idő közben gluténérzékeny lettem?