Kaja - kúra

Kaja - kúra

Kertre fel!

2018. március 09. - önismereti utazó

Még nem késő egy kis házi (szobai), kertészkedésbe kezdeni! Március a magültetés ideje, ki kell használni a fűtött lakás adta előnyöket, jó esetben a széles ablakpárkánynál lévő helyet ( ezek megléte okán játszva nevelhetünk saját palántát és egy két zöldséget, retket, rukkolát, zöldhagymát)...

Mivel főként ebben a hónapban kell a legtöbb magot földbe tenni, hogy nyáron szép termést tudjunk szüretelni, ugyanis egyes magok esetében a későbbi ültetés már nem hoz kész, érett termést, erről bővebben majd később, egy másik bejegyzés alkalmával írok.

Tavaly közel 3oo db saját palántát neveltem, de akkor sajnos nem követtem figyelemmel (nem jegyzeteltem), hogy miként fejlődnek a növények, ezért most úgy döntöttem leírom mit mikor ültetek, és miként növekednek, ezzel  talán másoknak kedvet adok a saját palánta neveléshez, ami nem ördöngösség, miniben, kis helyen is el lehet kezdeni, sőt kis lakásban cserépben, teraszon is lehet mini konyhakertet életre kelteni.

Mivel nekem nem egy mini kert áll a rendelkezésemre, hanem jókora földterület, így bár kicsiben, de sokféle magot ültetek.

Tavaly kezdtem el a saját palántanevelést,nőnap környékén ültettem el az első magokat, de akkor szimpla magszórással tettem őket a földbe, idén Március 2.-án ültettem el az első paprikáimat, egy korai paradicsom fajtát, és kétféle zellermagot, A  zeller kivételével a magokat BEÁZTATTAM, és pár óra fürdőzés után kerültek a földbe, ez azért szükséges, mert így meggyorsítom a kelési időt,

paprikak.jpg

Tavaly volt olyan paprikám ami több mint egy hónap után kelt ki, mert nem áztattam elő a magot, nem takartam le a cserepet, és ami még nem mellékes, nem laza, palántaföldet használtam, hanem sima kerti kevert talajt, ami felénk majdnem szín agyag.

Március 3.-án chilit ültettem, amit 2.-án áztattam be és 24 órás fürdő után került az edénybe (amiről röviden annyit, hogy a télen vásárolt gombás dobozokat félretettem, és egy nagy felforrósított szöggel sok helyen kilukasztottam a doboz alját, hogy a felesleges víz távozni tudjon!).

ultetes.jpg

 Március 4.-én egy 4o centis kör alakú cserépbe retekmagot ültettem, ami drazsírozott volt, ezért amikor a földbe szórtam a magokat, alaposan belocsoltam, majd a föld rászórása után szintén jól belocsoltam a cserepet, és egy üveglappal letakarva az ablak mellé raktam, így elősegítve a "fólia hatást" , azaz meleg párában tartva a földet sokkal gyorsabban csírázik,ENNEK KÖSZÖNHETŐEN TEGNAP, VAGYIS MÁRCIUS 8.-án, MÁR JÓ PÁR RETEKLEVÉL KIBÚJT A FÖLDBŐL! Tehát négy nap és már látható is munkánk leendő termése :-)

5_napos_retek.jpg

( a fotók 9.-én készültek)

ret.jpg

Kb a magok fele bújt még csak ki, gondolom ez attól függ, hogy a drazsírozott magok mennyire áztak át.Idén a tavaly tanultak alapján nem árt ha teljes kikelés után kissé megritkítom, hogy a retek fejek tudjanak majd kellően fejlődni. Most már nem nincs szükség a takarásra, így az üveget eltávolítottam a cserépről. FONTOS, hogy a cserepet legalább naponta 1x megfordítsam, mert a hajtások a fény fele hajlanak!

Március 5.-én paradicsom, saláta és rukkola mag került a földbe, A paradicsom magokat szintén beáztattam pár órára a rukkolát és a salátát simán a nedves földre szórtam, és a takaró földet is jól belocsoltam, majd egy zacskóval letakartam. 

A RUKKOLA MÁRCIUS 8.-ÁN KIDUGTA ELSŐ HAJTÁSAIT A FÖLDBŐL. Tehát a rukkola 3-4 nap alatt növekedni kezd. Tavaly nagyon hamar sikerült saját ültetésű rukkolát fogyasztanom, Remélem húsvétra mini retek és rukkola is kerül majd az ünnepi asztalra!

ruccola.jpg

Ruccolát egy kör alakú edénybe, és egy gombás dobozba is ültettem, a gombás dobozban kétféle mini paradicsommagot választottam el vele. kíváncsi leszek jó ötletnek bizonyul e majd ez a magszétválasztás, ugyanis arra gondoltam, hogy mire növekedésnek indul a paradicsom, a ruccola már szüretelhető lesz, habár a gyökérzete kétkedésre ad okot, vajon megzavarja majd a szomszédos paradicsommagokat, vagy simán elférnek majd egymás mellett?

pari_es_ruccola.jpg

Tehát mint már fentebb írtam, még nem késő, hiszen március a magültetés ideje, sőt az idő melegedtével még kint, szabad földbe is nevelhető palánta pl paradicsom, karalábé stb.. Remélem lesz olyan ember akinek kedvet hoztam a házi kertészkedéshez, a cserépben való növényneveléshez, paradicsom, paprika esetében NEM KELL HOZZÁ BOLTI MAG! elég ha a boltban vásárolt frissen fogyasztott paradicsom, paprika magját kiszeded, egy cserép földbe beleszórod, belocsolod, és egy zacskóval lefedve a cserép tetejét meleg-világos  helyre rakod, Ha kibújtak az első hajtások a fóliát el lehet távolítani, és a melegtől függően rendszeresen heti 2 alkalommal kevés vízzel kell locsolni, mivel túllocsolás esetén a paprika tőrothadásra hajlamos.

Locsolásra  egy fél literes üveg kupakját forró tűvel kiszurkáltam, és így könnyedén szabályozhatom a víz mennyiségét, mivel ha kis öntözőkannával locsolnám, félő, hogy könnyen kimosódhat a mag.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kalandkura.blog.hu/api/trackback/id/tr2513726468

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása