Kaja - kúra

Majdnem hal

2017. november 17. - önismereti utazó

Ma ebédre halat ehettem volna a rizs helyett, de csak majdnem sikeredett, mert a lazac nem ért ide, pedig mennyire jó lett volna, na de majd talán holnap.

Reggelire egy fél grapefruitot ettem. Ebédre a szokásos barna rizs készült, de most a főzővízbe tettem két kávés kanál saját készítésű vegetát, majd amikor már elkészült a rizs, egy marék sóskalevelet még rádobtam, hogy valami zöldség féle is kerüljön mellé. eb_2.jpg

Első kóstolás után úgy döntöttem, hogy lila hagymát kockázok és sóval kissé megmaratom, majd a rizsre teszem, mivel mára a paradicsom is ki van írva, így saját hámozott aszalt paradicsomot kockáztam, (ami natúr kivitelben a mélyhűtőből került elő), meg egy darab minit parit felvágtam, és ezt is a rizsre pakoltam.

Vacsorára birsalmás, fahéjas almakompótot ettem, amibe 2 gerezd grapefruitot vágtam, és egy fél körtét, csak, hogy legyen benne nyers gyümölcs is.

Jó lenne babot, kukoricát, káposztaféléket enni, de ezeket most amennyire tudom kerülöm, mert nem nagyon akarom terhelni az emésztőrendszerem, és bár az első alkalommal az útifüves kúra jó kiegészítő volt, most rendre elfelejtem, holott az nagyban segíti a folyadékfogyasztást, amit szintén elfelejtek, Sajna ma sem döntöttem meg a másfél liter vízfogyasztást, : /

7/4 banán és leves nap

Már megint túl vagyok a félidőn, úgy rohannak a napok, hogy csak a fejem kapkodom. de ez a banán verziós diéta nap sem az én napom, Mondhatni mindig van itthon banán, de csak asztaldekorációs célra :D mert olyan jól mutat a vegyes gyümölcstálban, viszont nagyon ritkán élek vele, meghagyom az elfogyasztását másnak! Mélybe lefagyasztva is van pár darab, mert amikor már nem dekoratív termék az asztali egyvelegen, akkor eljött az ideje a fagyihoz való előkészítésének, mert biztos kellően érett, és turmixba vagy fagyinak majd 1x tökéletes lesz.

A banán és a burgonya az a két konkrétan  TILTÓLISTÁS termék, amit amióta cukros vagyok lazán el tudok hagyni, nagyon ritkán eszem, mert tudom a cukrom az egekbe képes szállítani.

Reggel azt terveztem felszeletelek egy banánt és tapadásmentes sütőben megpirítom mind két oldalát, , csak, hogy ne nyersen fogyasszam, de mire odakerült a sor, kb annyi időm volt, hogy meghámoztam és megettem, Így a sült banán projekt nem valósult meg.

Ebédre egy gyors levest gondoltam, ami sajna egy alapanyagnak köszönhetően nem lett gyors!

lev.jpg

Ha már reggel elterveztem volna, hogy mi lesz az ebédem, akkor talán kevesebb főzési időmbe került volna, mivel a mélyből már pár napja kivettem egy kis adag csicseriborsót, csak be kellett volna áztatnom, mivel saját termés, és volt benne zöldes, de akadt benne már szárazabb verzió is, alapon úgy ítéltem meg, hogy kb 15 perc bőven elég neki, de nem jött össze az elképzelésem, pont mint a reggeli meleg banán esetében. 45 percnél jártam amikor azt mondtam aldente csicseri lesz, mert mennem kell, de előtte ennem kell,

A leves hűtőajtó nyitásával kezdődött, és úgy gondoltam amit meglátok belerakom, tehát majdnem olyan mindent bele levesféleség mellett tettem le a voksom, mert a múltkori káposzta leves 1x bőven elég volt, és bár azt tanácsolják, lehet még majd kellel kipróbálom, de káposztával felejtős,

A hűtőben csicseri volt az első ami szemezni kezdett velem, majd a pagoda karfiol maradéka, és egy kis édesburgonya, na meg a répa, ami szintén nem pont cukorbarát, de Őt szeretem. Zeller és karalábé is kukucskált, viszont őket nyomatékosan visszautasítottam. Elég volt, belőlük egyenlőre nem kérek!

Így egy jó adag vizet feltettem forrni, tettem bele 2 kanálnyi pár napja készített olajmentes, fűszeres vegetát ( még jó, hogy nem öntöttem fel az egészet olajjal ), majd amíg a víz forrásnak indult, összevágtam két kisebb sárgarépát, egy sárgarépa nagyságú batátát, egy kevés petrezselymet, a pagoda karfiolt rózsáira szedtem és amikor már forrt a víz, a csicserivel karöltve, mindent beletettem, + 1 nagy kanál sós paprikakrémet, ami szintén saját készítés, tehát tartósító mentes! 

Ez a kis zsiradék mentes leves olyan jó kis ízkavalkádot képezett, hogy bár két főnek készült, de mind én ettem meg. A vacsora ezért elmaradt! Citromos vizet ittam helyette, bár nincs benne a felsorolt ma fogyasztható élelmi listán, de úgy éreztem nem oszt, nem szoroz, ha egy egész citrom kifacsart levét elfogyasztom.

 

Negyedik a banán nap

A kiírás azt mondja, hogy estére 8-1o banánt kellene elfogyasztani, de ha ezt megtenném, akkor szerintem a mentő vinne el, és egyébként is, kettő banán egy étkezésre bőven sok, legalábbis nekem.

Reggelire ezért egy banánt felkarikáztam és egy kis fahéjjal megszórva fogyasztottam el.

reg_2.jpg

Ebédre életem első és talán utsó káposztalevesét főztem meg.

kap_lev.jpg

De nem én lennék ha recept hűen készítettem volna el,.

Egy negyed káposztát felszeleteltem,

3 sárgarépát felkarikáztam,

egy kisebb karalábét felkockáztam,

egy alma nagyságú zellert felszeleteltem, és a frissen főtt paradicsomkatyvasszal egy tálba tettem,

Pár darab paradicsomot összevágtam, 4 gerezd fokhagymát rádobtam, 1 közepes lila hagymát felkarikáztam és a paradicsomra tettem, majd egy zöld pritamin paprikát 4 be vágva rátettem, és elkezdtem főzni, kb 2o perc múlva lepasszíroztam és vízzel felöntve a zöldségekkel feltettem főni.

Azt írták, hogy 1o percig nagy lángon kell forrnia, majd 2o percig takarékon és már kész is, de a vége előtt, 1o perccel úgy döntöttem, hogy beleteszek egy negyed fej karfiolt, csak ,hogy gazdagabb legyen a leves.

Fűszerként, borsot, curyt, sós paprikakrémet használtam. Jó volt, de én a zöldségeket megszoktam dinsztelni és utána öntöm fel, nekem úgy sokkal jobban  ízlik a vegyes zöldségleves. de azért ez sem volt rossz.

Vacsorára banánfagyi volt.

fagyi_2.jpg

Mivel mindig van a mélyben kettesével felkockázva, lefagyasztva banán, így nem volt kérdés, hogy fagyi lesz a vacsi. Kivettem egy adagot és kb fél óra múlva, egy késsel összevágtam, csak hogy ne kelljen olyan sokat dolgoznia a mixernek, majd a felét simán összemixeltem és már kész is volt a vacsim.

A másik feléhez öntöttem egy kis tejszínt, és a mixelés után megleptem vele valakit! :)

Reggeli előtt ma is lecsusszant az útifűves víz, mint minden reggel, a napvégére összesen másfél liter víz fogyott el. .

 

Harmadik nap, zöldség és gyümölcs

Rá kell jönnöm, hogy a zöldségek sokkal jobban vonzanak mint a gyümölcs, és mivel nincs is olyan nagy választék itthon (alma, körte, birs, szőlő, narancs, citrom, grep) :D így a reggelim párolt karfiol és brokkoli volt.

reggelim.jpg

A párolt zöldeket, lila hagymával, hegyes erőssel, piros paprikával és mini parival kerültek elfogyasztásra, csak, hogy a puha párolt mellett legyen valami roppanós nyers is,

Ebédre almás cékla, vagy inkább céklás alma készült,

ebed_20.jpg

Két almát lereszeltem, majd a céklát először sajtreszelőn próbáltam meg, hogy talán ha vékony, akkor nem annyira földízű, de bebuktam,mert nagyon vékony lett, így a maradék  ment az almareszelőre.

em.jpg

Amikor elkészültem a reszeléssel, váltakozva egymásra halmoztam, majd sóval és borssal megszórtam. Mivel az alma kétszer annyi mennyiség volt mint a cékla, így a szokásos föld íz nem jött ki, ezért lazán lehetett fogyasztani így natúrban!

Vacsorára ismét párolt zöldség volt,

vacsi_9.jpg

Egy kis krumplit felkarikáztam, egy karalábét felkockáztam, fél paradicsomot ráhelyeztem, és egy kis ág rozmaringot, majd sóztam és borsoztam. A burgonya enyhén magába vette a rozmaring ízét, de a karalábénál nem volt különösebben domináns.

Természetesen, a mai reggel is útifűves lötyivel indult, és ma sem voltam éhes.

Második nap a nyers, párolt, sült zöldségeké

Az első napon való alma lét, nem pont a kedvenceim közé tartozik! Próbáltam változatosan elkészíteni, de jó, hogy túl vagyok már rajta! Ma a zöldségeké volt a főszerep, és ismételten olyan érzésem van, hogy túl egysíkú a táplálkozásom, hiszen annyi féle zöldség létezik, de én mégis csak egy párat favorizálok, igaz ebben az is közrejátszik, hogy főként a magam által megtermelt zöldségeket fogyasztom, hiszen abban többé kevésbé tudom, hogy mi nincs! Vagyis a burgonyán kívül nem vegyszerezek semmit, csak azt szívja magába ami a levegőbe van, ez is bőven sok!

Így kora reggel a kertben fellelhető nyári retek méretes példányai kerültek főételként a tányéromra.

reggeli_16.jpg

Színesítésként kapott egy uborkát csíkokra és kockára vágva, pár darab datterini paradicsomot, és egy fél fej lila hagymát. Mivel ma a só és bors engedélyezett, így azzal alaposan megszórtam és mondhatni jóízűen el is fogyasztottam, bár a tökéletes élményhez most is csak egy kis olajos dresszing hiányzott!

Ebédre zacskóban sült, vagyis inkább párolt zöldségek voltak,

ebed_19.jpg

Mirelit vajbab, saját termesztésű batáta, cukkini, pár gerezd foki, és lila hagyma, ja meg két mini krumpli került szeletelésre, majd só, és bors társaságában a zacskóban kb fél óra alatt elkészült.

Vacsorára sült, sütőtök került az asztalra.

vacsora_3.jpg

A reggeli útifüves lötyinek köszönhetően nem voltam éhes, a nap végére nem biztos, hogy elfogyott a másfél liter folyadék, de valamiért nem volt kedvem inni!

 

Első nap nyers, sült, főtt alma

Mivel első alkalommal nekem nagyon bevált a 7 napos tisztítókúra, ezért úgy döntöttem, hogy karácsonyig 4 hetes szünetekkel megismétlem.

Most jött el a második 7 napos történet ideje, így kora reggel egy hámozott szeletelt almával indítottam a napot, de mivel az első alkalommal az útifűmag már bevált, így kiegészítettem a kúrát reggel 2 deci útifűves lötyivel, amit szokáshoz hűen 3 deci vízzel kísértem le, ezzel a reggeli fél liter vizet rögtön le is tudtam, ezért a nap hátralévő részében, már csak egy liter vizet, illetve ízesítés nélküli gyógyteát kell elfogyasztanom.

Délben úgy döntöttem, hogy sülve kerül az alma az asztalra!  1 birsalmát, 1 zöld almát, és 1 pirosat meghámoztam, felkockáztam, és sütőpapíron kb fél óra alatt megsütöttem.

Vacsorára a déli hármashoz hasonló párosítást főztem össze egy fahéjrúddal, és kb egy almányi mennyiséget fogyasztottam el belőle.

Így a nap végére kb 5 almát ettem meg, és másfél liter folyadékot fogyasztottam el mellette, amiből kb 1 liter víz volt, és fél liter gyógynövény tea.

 

21/2o ez nem az én napom volt!

 Reggelire egy könnyű napindító került a tányéromra,  mozzarellás pesztos paradicsom.

reggeli_15.jpg

Ebédre egy kétszemélyes tálat készítettem, fél grillcsirkét megfosztottam a mellétől ( az majd jó lesz holnap rántva), majd a csirkét sóztam majoránnával megszórtam, 2 krumplit, 3 almát egy lila és egy fehér hagymát, pár gerezd fokit és egy mini padlizsánt felszeleteltem és a csirke mellé a sütőzsacsiba tettem, Kb egy óra alatt készre párolódott, majd a zacskót félig levágva, egy kis szint adva megpirítottam kb 1o perc alatt.

ebed_18.jpg

Ez egy kissé rossz párosítás volt, Feszülő fájdalmat éreztem, ami több dolognak is betudható.

Vacsorára  2db zabkekszet ettem.

 

21/19 lassan, de biztosan

Úgy érzem haladok, fájdalmak nem jelentkeznek, közérzetem jó! Azt viszont már rég eldöntöttem, hogy mivel napi 1 kanál útifű csúszik le,a kettő helyett, ezért nem fejezem be a 21. napon, hanem talán 3o-4o napig iszok reggelente 2+3 deci vizet egy kanál útifűvel még, és 9 hétig nem eszek meg akármit, sőt azon filózok, hogy még egy, vagy két 7 napos kúrát beiktatok a 9 hét folyamán! Igaz lehet testre szabom és egy két engedményt teszek, olaj, és egyéb történések tekintetében, csak, hogy ne legyen annyira száraz a történet, és mivel a vitaminoknak  A, D, E, K, szervezetbe való beépüléséhez, szükséges a hozzáadott zsiradék.

Ma reggel sem ment a gyümölcsös szervezet ébresztés, helyette vajas pirítós próbareggelim volt, de mint fentebb már írtam, nem okozott gondot!

Ebédre önmagával és zabkorpával sűrített tökfőzelék volt, répás, zelleres, cukkinis, burgonyás fasírttal, bár tócsninak is nevezhetném.

ebed_17.jpg

A tököt sós vízben, pár kapor szárral megfőztem, félidőkor egy kevés ecetet öntöttem hozzá, majd amikor már kész volt, leszűrtem és két kanálnyi laktózmentes tejfölt tettem rá, majd megszórtam szárított kaporral és villával összekevertem,

alap_4.jpg

Az első kóstoláskor bevillant, hogy régen zabkorpával sűrítettem, így gyorsan öntöttem rá és botmixerrel alaposan átkevertem.

mi.jpg

A zöldséges fasírt - tócsnihoz, egy fél s répát, egy darab zellergumót, egy burgonyát, és egy mini cukkinit lereszeltem, enyhén sóztam, majd őrölt szerecsendióval ízesítettem. Tetem hozzá egy kanál köleslisztet, 2 tojást és mivel a két tojás soknak tűnt, így megszórtam még egy kevés burgonyapehellyel. Forró olajban pár perc alatt mind a két oldalát pirosra sütöttem, Ebből a mennyiségből 8 darab normál méretű lapos formátumú fasírt készült.

ISTENI volt!

metszett_1.jpg

Vacsorára joghurtos chia magot ettem, amaránttal, és pirított napraforgóval.

21/18 türelem, türelem, türelem a titok nyitja

Reggel megint felülkerekedett az akaraterőmön a Pató Pál effekt, vagyis ej ráérünk gyümölcsöt enni ma még! Így reggelire, cukkinis tojás, virsli és zöldségek kerültek terítékre.

reggeli_14.jpg

Ebédre a vacsorára készített  chia került a tányérra, mivel idő hiányában nem volt kedvem spékelni, agyalni, csak 5 perc alatt valamit tányérra dobni, és gyorsan befalni.

2_7.jpg

Reggel szemcsés sajtot, sót, joghurtot és 2 kanál chia magot kevertem össze, amit délben egy kiskanál segítségével tányérra adagoltam, majd

3_5.jpg

puffasztott amaránttal, puffasztott barna rizzsel, éspörkölt napraforgóval megszórva paradicsommal, uborkával és pepperonival tálaltam.

5.jpg

Vacsorára két nektarint ettem.

Féltem, hogy a reggelire fogyasztott virsli majd gondot okoz, de nem, nem volt semmilyen tünetem!

Ma rájöttem minden titok a türelemben rejlik, mert ha van türelmünk, mindenre fény derül, az eredmény idővel látható, illetve érezhető, jelen esetben az hogy nem érezhető semmilyen fájdalom.

Most ismételten türelem leckéket kell vennem!!! hogy legyen kitartásom, és a szénhidrát cukor zsír-vaj diétát tovább tudjam tartani, mert 12 hét kellene ahhoz, hogy tökéletesen kikúráljam az emésztőrendszerem, de nem leszek mazochista, és amikor megkívánok valamit meg fogom enni! Már sok kúrát csináltam és nem akarok vágyakozni 12 héten át, és visszajelzésnek is jó, ha valami tiltólistásat fogyasztok miként reagál rá az idő előrehaladtával a szervezetem.

 

 

21/17 most mi van?

Mintha nem is ugyan az az ember lennék, aki az elmúlt héten ette a gyümölcsöket? Már megint 2 reggel múlt el úgy, hogy felrúgtam az elképzeléseimet, ami nem volt más, mint két nektarin, és helyette ettem mindent, MINDENT!!! mint a hüle gyerek. :(

Igaz ma nem fájt semmim, holott, bőven ettem mindent, reggelire szögletes magos zsömlét, cukkinikrémmel, és zöldségekkel.

Ebédre töltött paprika készült, paprikába nem töltve, vagy inkább kolbászos kölesgolyó, paradicsomöntettel?

2_6.jpg

Van egy kedves rokonom, aki mindig ellát házi készítésű kolbásszal, amit mostanság már nem süthetek meg egyszerűen, mert a gyomrom kb 1-2 éve nem bírja a házi sült kolbászt, hanem valami mód fel kell dolgoznom, ezért most úgy döntöttem jó alapja lesz a töltött paprikának. A kolbászt felvágtam és a nyers húst egy edénybe tettem, majd megszórtam kölessel, egy kanálnyi köles liszttel, és egy tojással. 12 kis gombócot készítettem belőle, amit sós, majoránnás vízbe raktam bele, amibe 2-3 paprikát is felkockázva belehelyeztem, és amíg a paradicsomszószt elkészítettem azalatt a gombócok megfőttek,

Kaptam egy csomó paradicsomot, sárga mini körtét, feketét, sárga normál paradicsomot, lucullust, hogy jövőre majd ilyeneket is ültessek, Idén 2o fajta paradicsomom volt, de jövőre leépítem, bőven elég lesz ha 1o félét termelek. Idán közel 3oo bokor paradicsomom volt, de eddig egy szerelem van, hiába a 2o fajta, a datterinitől finomabbat nem találtam. igaz, még van két félém, amiről nem szüreteltem, mert késő lett ültetve, és amilyen idő van mostanság, lehet már csak télen eszek belőle.

Visszakanyarodva, egy csomó paradicsomot felvágtam, a magját kiszedtem, átmostam és papírra helyezve felcímkézve ment száradni, hogy jövőre is legyen mit enni, A felezett paradicsomokat egy edénybe tettem, egy hagymát, 5 gerezd fokit, 3 szál friss majoránnát, 6 levél bazsalikomot tettem rá, és kb fél óra alatt összefőztem, passzíroztam, majd még egy kis ideig főztem, sóztam, egy evőkanál mézet adtam hozzá, és már tálaltam is.

1_8.jpg

Én kölessel sokkal jobban szeretem a töltött gombócféléket mint rizzsel.

Vacsorára gondoltam megeszem a nektarint, amit reggelire szerettem volna, de jött a szomszéd és hozott hamis stíriai metéltet, erre nem tudtam nemet mondani és mivel 2 napja készítettem almás körtés rumos nugátos banános lekvárt, illetve nem is lekvár hanem valamiféle költemény ez, olyan isteni íze van!  Így ezzel megkentem a stíriai tetejét és elfalatoztam. Isteni volt!

Féltem, de nem fájt semmim, viszont mérges vagyok magamra, hogy a gyümölcs amiből hétvégén jól bevásároltam, egyáltalán nem megy!