vagy csak ez meg az ...

Kaja - kúra

Na ez az amihez most semmi kedvem!

2017. július 20. - önismereti utazó

Amikor a 1oo napos diétámat befejeztem, nem gondoltam, hogy ilyen hamar újból valamit kezdenem kell! Nem fogok senkit-semmit okolni, holott olyan jó lenne a felelősséget hárítani, de csakis  én vagyok okolható a mostani állapotomért, a cukrom ingadozása, a rövid időn belül felszedett plusz súly, és a jelenlegi rossz közérzet, egyenes arányban van a hangulatommal!

Ezért ismét egy kőkemény, odafigyelő, jegyzetelő diétára van szükségem, amihez így a nyár derekán nagyon, de nagyon-nagyon nincs kedvem!

 

Úgy döntöttem, hogy most nem fogok kőbevésett szabályokat felállítani, hanem egy cél lebeg a szemem előtt, minél előbb elérni egy bizonyos súlyt, de nem éhezéssel, hanem ellenkezőleg, mert azt már rég megtanultam, hogy az éhezéssel leadott kilók, retúrban, expresszvonat segítségével meg-dup-láz-va jönnek vissza!

Most nem azt a drasztikulit választom, amit már 2x megléptem, hanem:

- A direkt szénhidrát bevitelt a délelőtti órákra korlátozom.

- A napi másfél liter vizet 5-6 alkalomra felosztva, megpróbálom elfogyasztani, amire az előző kúráim alatt nem fektettem túl nagy hangsúlyt, és valami miatt mostanság napi szinten már fél liter sem nagyon csúszik le, ez a cukromnak nem pont pozitív!

- A húst, és húskészítményeket, heti szinten 2-3 napra korlátozom.

- A tejjel, tejtermékekkel, még mindig hadilábon állok, nem nagyon akaródzik a lemondást könnyen megszoknom, ezért azt most még hagyom!

- A fehér lisztet, és belőle készült termékek fogyasztását felfüggesztem, de  nem fogok teljesen lemondani a lisztből készült ételekről,  mint fentebb írtam, csak és kizárólag a délelőtt vagyis a reggeli fogyasztására korlátozom ezen élelmiszereket.

- Napi egy étkezést, megpróbálok löttyel kiváltani, ezalatt értendő valamilyen turmixféleség.

- A vacsorát legkésőbb 5-ig megpróbálom elfogyasztani,

- A cukrot, édesítőszert mellőzöm, de ha minden kötél szakad, akkor mézet fogok használni, és a kész, vagy félkész alapanyagokban lévő cukrot sem teszem tiltólistára, pl 3:1 kávé, cukrozott tejszín, kész bolti majonéz, stb..

Röviden, nem drasztikus, de mégis a normától bőven eltérő étkezést szeretnék jó pár napig mindennapjaim részesévé tenni!

 

 

Egy kis csípő + kiegészítés

Úgy döntöttem, nem törlöm a blogot, sőt lehet vissza kellene térnem, mert a dokik szórakoznak az inzulinommal, ennek okán borul a cukrom és elkezdenek felkúszni a kilók, plusz, a hús sem megy már annyira mint régen? Néha szó szerint undor fog el a húsevésre gondolván, de nem ezért ragadtam virtuális tollat, hanem, hogy pár szóban leírjam, mi van a csípőmmel,

Tavaly novemberben műtöttek baloldali csípőprotézist kaptam. Azt mondták a gyógyulás fél év, amit én erősen kétségbe vontam, mert a családban két éven belül, 4 protézis beültetés volt, és 3-4 hónap múlva, már mint ha mi sem történt volna, teljes értékű életet éltek.

Az én esetemben nem így történt. Már a sebem sem szokványos mód gyógyult, 6 hetes kontrollnál még bő két centin nem volt összeforrva. Január végére sikerült elérnem, hogy vékonyan, de behegedt. Sajna a hólapátolás, a fabehordás, lehet nem volt pont jó testgyakorlat, de a muszáj nagy úr!

Áprilistól jött a kert, ami alapon megvisel egy egészséges szervezetet is, nem hogy egy műtét utáni lábadozót.

Sajna dombnak felfele, nem szeret menni a protkó, ezért sokszor volt, hogy 1-2 napot kellett feküdnöm, hogy a kerti munka megerőltető létét kipihenjem,

Talán május végére datálhatom a gyógyulást, ami alatt azt értem, hogy menni már majdnem tökéletesen megyek, a félsz kezd eltünedezni, amikor hosszabb távon kell menni, mivel ez érdekes mód mindig bennem volt, ha el kellett mennem valahova gyalog! Féltem, hogy mi lesz ha elfáradok, mivel rövidebb távon is volt, hogy meg kellett állnom. ezért hosszabb távnak nem szívesen vágtam neki. A szobabicikli nekem nem vált be első alkalommal, túlhajtottam magam (lehet ebben a kerti munka is ludas, mivel írtam bőven sok volt az is és még hozzá adódott egy adag bicikli),talán ezért történt az, hogy két nap alig bírtam lábra állni, Innentől a szobatúra, mellőzve lett. Most nem rég ültem bicajra, de mivel a bal csípőm kopik, nem nagyon tetszett a biciklizés neki.

Összegzésként a jövőre nézve annyit, hogy bő fél év is lehet kevés a gyógyuláshoz!

Ember, és állapot függő!!!

Én nem vagyok egy elhagyom magam és dolgozzon helyettem más típus, lehet ez a baj, mivel ha így éltem volna le a fél évet, sokkal hamarabb rehabilitálódtam volna. DE egyet megtanultam!!! Nem fogom azt mondani senkinek sem, hogy menj, ne szenvedj! Hiszen minden ember másként éli meg, és a gyógyulása is más!

Most is vannak fájdalmaim, de nem olyan jellegűek mint műtét előtt volt, viszont azért fáj a szívem, hogy nem tudok menni hosszútávon, mert elfáradok, és mondjuk úgy, hátul az illesztésnél fáj!

Mint most kiderült, mindenkinek, aki műtve van, van ilyen problémája, vagyis a hosszú távú terhelés, nem megoldható, és nagyon meg kell gondolni műtét után, hogy mit csinál az ember, miként mozdul, hogyan él.

 Már júliust írunk, és most kezdem érezni azt, hogy alakul a menet, nem fáradok annyira el, hosszabb távokat is megtehetek, sőt dombnak fel már napi többszöri kertmenet megy!

Ha belegondolok, akkor valóban fél év,a gyógyulás, de az a fél év az én esetemben a teljes hegesedés végétől számítandó, az meg január végére datált.

Ami nem megy...

.. azt nem kell/ene erőltetni!?

Úgy érzem részemről ez a kúra befejeződött, Sok volt a 1oo nap, nem kel nekem még + két hét, úgy érzem, hogy menet közben a lelkem is "kiéhezett", ezért nem sanyargatom magam tovább! 

A napokban erősen fűszereztem, ma csokit, cukrot, és kakaót is fogyasztottam, a gyomrom köszöni jól van. vagy legalábbis lazán vette a megpróbáltatásokat. Ezért úgy döntöttem nincs ínyemre a további megvonások köre. Illő ideje visszatérnem a "normális" életbe, Talán azt elértem, hogy nem kívánom annyira a húst, a cukrot, és az édességet, ha már ezt életem részévé tudom tenni, beépítve a mindennapokba, már duplán megérte! Nem tudom mikor fogok a jövőben hasonló kalandkúrát kezdeni, de szeretem magam önmagammal szemben megmérettetni, az akaraterőm próbára tenni!

Köszönöm azoknak akik figyelemmel követtek, miden jót kívánok,, és egészségben, erőben gazdag életet!

Amikor a kitartó kedv mélyrepülésbe kezd

Reggel bátran falatoztam a zöldségekben dúskáló szokásos pirítósom, majd elcsábultam egy kis grillázskrémre, nem gondoltam, hogy sok lesz, hiszen az is csak színtiszta szénhidrát, de még ez nem volt elég, hozott a szomszéd egy kis friss meleg pogit, abból is falatoztam, mert ugye az is szénhidrát, és hát délelőtt szabad!!!

Majd amikor másfél óra múlva cukrot mértem, jócskán kikerekedett a szemem, mint a hülye gyereknek, aki életébe először mér étkezés után vércukrot, Az érték nem kissé verte az eget!

Alapon bal lábbal keltem, így erre ez a kis cukor már csak hab volt ama tortámon! Holott napok óta normál értékeket mérek, sőt van amikor alatta van rendesen.

Ebédre a tegnapi füles káposzta maradéka került a tányéromra,

Vacsorára egy göngyölt valamit készítettem.

toltott_4.jpg

A valami, gombát, főtt tojást, paprikát, hagymát,fokhagymát, borsot, paradicsomot, és sós paprikakrémet tartalmaz. Sütöttem mellé a mélyből kivet, és már kiengedett (ezért barnult meg), birsalmát, és zellert.

koret.jpg

Tálaláskor egy kis joghurtos majonézzel locsoltam meg.

vagott_felulet.jpg

Tudom, a mai nap jócskán nem fér bele a szigorúan vett diétámba, de úgy látszik az akaraterőm véges, és már nagyon unom ezt a korlátozásokkal teli történetet. Kíváncsi vagyok a gyomrom a cukros, borsos történetre miként reagál majd?

Fő a változatosság

Reggelire a változatosság nevében,  pirítós volt, zsülienre vágott sárgarépával, retekkel, és hegyes erőssel.

reggeli_11.jpg

Ebédre sült kolbász, serpenyőben zsírjára pirítva, és mivel idő szűkében voltam, köretként sajna nem főtt zöldséget ettem mellé, hanem savanyúságot. Ez mondjuk alapon nem illik bele ebbe az étkezési formába, mivel a savanyúság cukrot tartalmaz, de egye fene,úgy döntöttem  ennyi még belefér.

Vacsorára natúr joghurtba puffasztott amaránt került. Az amaránt szénhidrát tartalmával nem vagyok tisztában, de az inzulin miatt, muszáj "tartalmasabb" vacsorát fogyasztanom.

A cukromat a reggeli pirítós, sárgarépa páros kissé megdobta, tehát ideje lenne lassabban felszívódó szénhidrát után néznem!

15 napos nekifutás

Úgy döntöttem, hogy még egy kicsit jobban odafigyelek az étkezésemre, csak mert haloványan jelzett a gyomortáji fájdalom, ezért még tovább kell folytatnom, a gyomor kímélő étrendem, de más tiltólistát vezetek be, illetve engedek a megszorításon, habár ma a napvégére azt érzem, nem, hogy engedtem, hanem még jobban szorosra húztam a "gyeplőt".

Ugyanis, azt gondoltam ki, hogy szénhidrát fehérje diétát vezetek be, amivel már több alkalommal sikert értem el, és mivel csak két hetes kúráról van szó, remélem ez még menni fog.

Legalábbis ezt képzeltem el, de  estére, kissé megváltozott az elképzelésem, lehet ez még rosszabb lesz mint a mögöttem lévő 1oo nap?

Ugyanis ennek a diétának volt egy alapreceptje, amit én rendszerint betartottam, de most nem akarom betartani, illetve csak (nagy) vonalakban szeretnék hozzá idomulni. A lényeg az, hogy szénhidrátot csak reggel lehet fogyasztani, és azt is csak, és kizárólag zöldség kíséretében, vagy üres pékárú formájában, netán nagy szénhidrát tartalmú zöldségként. Ebédre, és vacsorára fehérje a menü, de szintén csak zöldségek kíséretében. Vagyis ennek a diétának a lényege, hogy a fehérjét, és a szénhidrátot nem szabad együtt fogyasztani!

Ezért reggelire, fokhagymás pirítós volt csirkezsírral, rukkolával, paprikával, paradicsommal, és hagymával,

Ebédre natúr raguleves készült, vagyis tészta, illetve grízgombóc nélkül, csak zöldségekkel került elfogyasztásra a csirkeaprólék.

Vacsorára szójaszószos körözött volt, paradicsomba, és paprikába töltve.

pari_1.jpg

A félzsíros túróhoz, tettem egy kanál tejfölt, majd paprikakrémmel akartam ízesíteni, de megláttam a szójaszószos üveget, és inkább azt tettem bele. Ízre nem egy szokványos körözött ízét hozta, só, és egyéb fűszereket nem tettem hozzá, csak pár szál hagymahajtást vágtam még bele, és rá.

vacsi_6.jpg

A reggeli laktató volt, az ebéd is, de a vacsorához nagyon jó lett volna valami kenyérféleség, Visszagondolva, az eltelt 1oo napra, ott azért sokkal laktatóbb kajákat fogyasztottam! Meg is látszik a mai menü a vércukor szintemen:) ezért bár egész nap ellenálltam, de most pár darab mogyorót meg kellett ennem, mert nem szeretném, ha nagyon leesne éjjel a cukorszintem.

Összegzés a 1o1. napon!

A kitűzött száz napot megéltem!

Eleinte sok kísértésben volt részem, de büszke vagyok, hogy a hús, cukor, és az édesség is alul maradt az akaratommal szemben!

Viszont az elégedettségemben az öröm mellé, űröm is vegyül, mert a tejet, tejfölt, nem tudtam elengedni! Rövid ideig sikerült meglépnem, de most nem ment hosszútávon fenntartanom a tejtermék mentes létet, ennek több oka is lehet, az egyik az, hogy a diétám "gyomor" jellege miatt, nem kötötték ki a tejterméktilalmat! Habár a szénhidrát sem volt tiltó listán, és a teljes húspaletta sem, de nekem mind kettő alapon tiltó listás történet/nek kellene, hogy legyen.

A csípő műtétem okán, a gyógytornásszal való beszélgetés látókörömbe hozta, a cöliákiát. Több mint 5o betegséget sorolt fel egy iromány, a lisztérzékenység kapcsán, és az ott olvasottak között több probléma is játékos az életemben, ezért gondoltam legyen teljes körű gluténmentesség! Csak ott rontottam el, hogy amikor januárban nagy labor készült, nem kértem meg a dokit, hogy lisztérzékenységre is kérjen vérvizsgálatot. Most ismét esedékessé vált a labor, mivel vércukrom esetében eltelt egy negyed év, és a doki kéri a visszamenőleges HBA1C-t, ami kimutatja mennyi volt az éhgyomri 3 hónapos vércukrom, és most hiába kérnék cöliákia tesztet, a diéta miatt tuti nem lenne ellenanyag a véremben.

És még van egy érzékeny pontom, ami nem engedi teljessé tenni az örömöm, ami nem más mint a bolti majonéz,házi ketchup, és paradicsomzselé, amiket néha fogyasztottam, és ezekben bizony CUKOR van, volt!

Így az öröm nem 1oo%-os! De nem vagyok tökéletes, és 1oo napot megélni, úgy, hogy kb 6o-7o napig bezárva a 4 fal közé, lábadozva egy műtét után, melynek okán nem kis lelki megpróbáltatások során mentem át plusz még a tiltólistás étkezés, nagyon nehéz volt. El kellett telnie 2-3 hétnek, hogy az ember belerázódjon a tiltólistás életbe.

De most visszatekintve az elmúlt 1oo napra, amiért kezdtem, vagyis a gyomor gondjaim majdnem teljesen eltűntek, de azért tegnap csak bejelzett a kedves, hogy tudjam még van "Ő" nekem. Habár napi szinten a sok tünet egyikét sem észlelem, de időnként érzek egy kis szúrást gyomortájékon. a tegnapi esemény arra volt jó, hogy visszaigazolja a már hetekkel ezelőtt lefixált elképzelésemet, mely szerint folytatnom kell a diétát, de már nem olyan szigorú keretek között, illetve más területre kell lépnem!

Érdekes, eltelt 1oo nap, sokféle élelmiszert nem fogyasztottam, és még sincs bennem vágy, nincs az, hogy örülten kívánok valamit, és alig vártam, hogy vége legyen a szigorú tilalomnak! Sem  húst, sem  csokit, sem az édességet nem kívánom! Lehet 1oo nap kell a változás rögzüléséhez?

DE nem akarok vegán lenni, sem gluténmentes, sem semmilyen megszorításban rendszeresen élő ember! Amíg nem kötelez rá az élet, addig szabadon szeretném élni az életem. Jó néha így kipróbálni, az akaraterőt tesztelni, a szervezetet tisztítani, habár, kíváncsi lennék mikkel szennyeztem most, hogy a sok magot ettem, illetve magőrleményt, amit mind a boltba vettem, Ezért nem tudni mivel kezelt magok voltak ezek!

Összegzésként jó volt, és úgy érzem eredményes, de mától kezdődjön egy másik élet...

Hal, két felvonásban

Ebédre halat készítettem, a már bevált halas fűszersóval megszórtam a vizet, és abban főztem meg a halat. Petrezselymes krumplit készítettem köretnek.

hal_1.jpg

Tálaláskor a halat a reggelről maradt tejfölös keverékkel öntöttem le. Mivel a megfőtt hal fele bőven elég volt, így vacsorára továbbgondoltam, és sütőben sült, sajtos halpogácsát készítettem, rozmaringos sült céklával.

yy_028.jpg

A halat apró darabjaira szedtem, megszabadítva a szálkáitól, majd egy tojást ütöttem rá, és reszelt hozzá egy  kevés edamit,megszórtam halas fűszersóval, és adtam hozzá még egy kanálnyi sós paprikakrémet, majd lapos korongokat formáltam. és sütőpapírra helyeztem. A céklát felkockáztam, megszórtam rozmaringgal, és meglocsoltam repceolajjal,

cekla.jpg

Végezetül egy vékony kis joghurtos majonézzel leöntöttem, és petrezselyemmel tálaltam.

halas_4.jpg

Jó volt ez a halpogácsa, csak nagyon száraz, de a majonézes cékla kitűnő választásnak bizonyult mellé!, Pont megadta azt a pluszt, ami a halból hiányzott

Hideg-meleg saláta

Úgy gondoltam adjuk meg az utsó napnak az ünnepi keretet, és minden étel, úgymond pazar legyen. ne csak valami össze dobot gyors kaja.

Reggelire egy mondjuk cézárt raktam össze.

meleg_reggeli.jpg

Uborka, paradicsom,retek, paprika,erős, és kaliforniai, mini mozzarella, dió, lencsepástétom, sült túrós kenyérlepény kockák, majoránnás-fokhagymás tejföl. és majoránnás tojáslepénytekercs.

majdnem_cezar.jpg

Nagyon finom, és roppant laktató volt!

salata_2.jpg

A diót és a felkockázott lepénykenyeret,vajon lepirítottam, a zöldségeket összevágtam, két tojásból egy fűszeres lapot sütöttem, amit amikor már félig sült, a serpenyőben feltekertem, így  sütöttem tovább, és amikor elkészült, csíkokra vágtam, és ezt raktam a kész salátára. Nagyon jó volt a meleg kenyér, és szintén meleg tojás összjátéka a roppanós hideg zöldségekkel, és a mennyei pirított dióval! Ja pár kenyérkockára vörös lencsepástétomot kentem. 

Egy ebéd maradékának újragondolása, vagyis miként legyen a feltétből köret, és a köretből feltét

Reggelire hamis kaszinótojás volt, vagyis a főtt tojás sárgáját nem volt kedvem krémmé kikeverni, majd visszatölteni, így csak simán félbevágtam, és ment a franciasalátára. Jó volt, de nem annyira, mintha rendesen megcsináltam volna, holott, csak pár dologgal lett volna több, tejföl, só bors, mustár, de sokat dob rajta ez a pár + alapanyag!

Ebédre lenmaglisztes, kókuszdarás rántott karfiol volt, rizibizivel, és gombaszósszal.

ebed_11.jpg

Vacsorára az ebéd maradékát újraalkottam. Össz-visz 3 karfiolrózsát vettem ki a fagyóból, de 4-be vágtam, így kaptam 12 darab kis karfiolt, amit nem rántottam mind ki, így volt pár darab blansírozott karfiolom, amiből majdnem karfiol rizst készítettem, de nem aprítottam fel géppel, csak késsel vágtam össze, majd vajon petrezselyem társaságában és kevés cury porral megszórva lepirítottam.  A déli maradék rizibizihez ütöttem egy tojást, reszeltem rá edamit, sóztam, összekevertem, és egy kanál segítségével két halmot a forró olajba tettem. Bár nem esett szét, de elég laza lett, és ekkor villant be, hogy lisztet kellene hozzá tennem. Így került bele még egy kanál lenmagliszt, de meg kell mondanom, az első kettő liszt nélkül mennyei volt, laza sajtos ízorgia, A lisztes sem volt rossz, de az már sűrűbb állagot hozott. 

ujragondolva.jpg

Tálaláskor elkezdtem úgy viselkedni mint a profik!  Egy kanál mustáros, repceolajos tejfölt letettem a tányérra, és elhúztam egy kiskanál segítségével. Az egyik oldalt végigpakoltam a curys karfiollal, amire ráraktam a rizibizis sültet, amiből egyet még melegen megszórtam reszelt sajttal. Rukkola levelekkel és dióval zártam a tálalást.

ij_023.jpg

Ha a sülétek másik oldalára nem szórom a reszelt sajtot, akkor már-már minimalista dizájnos tányérom lett volna.

vacsi_5.jpg