Kaja - kúra

Kaja - kúra

Hetedik nap vegyesen

2017. október 15. - önismereti utazó

Ma egy vegyes napnak néztem elébe, vagyis a szokásos barna rizs mellet, zöldség és gyümölcs is szerepelhetett az étlapon. Sajna nem volt időm agyalni, a jó időnek köszönhetően munka hegyek vártak, így reggel mondhatni kutyafuttában ettem pár darab körtét, de az ebédre azért kissé több időt szántam, és nem állva fogyasztottam el,

ebed_21.jpg

Egy karalábét hasábra vágtam, megpároltam, és egy mini adag barna rizzsel, kis curyvel meghintve elfogyasztottam.

Vacsoraidőben eszméltem fel, hogy valamit ennem kellene, és bár zöldséget szerettem volna valamilyen formában, de kedvem és időm sem volt már, így egy almát hámoztam meg, majd fogyasztottam el csak, hogy keretbe foglaljam a hetet, mivel hétfőn almával kezdtem, így ma almával fejeztem be a 7. napot!

Nagyon jól telt a hét, a kísértés péntek környékén ért el, amikor nagyon szívesen ettem volna mást, mindegy mit, csak ne zöldséget és rizst. A süti nem kísértet meg, holott pénteken mézes krémes, és marlenka is készült.

Gyorsan elmúlt ez a hét is, sajnálom, hogy nem ettem spenótot, sóskát, illetve céklalevelet salátaként, de ehhez nekem kellett volna valami feltét, túró, tejföl, vagy valamilyen dresszing. A halat direkt nem akartam beiktatni, holott lehet jó lett volna, de majd legközelebb, pár rizsnapot átváltok.

Összességében ismételten csak ajánlani tudom mindenkinek, mert nagyon könnyen betartható, hiszen bármennyi zöldség, gyümölcs fogyasztható, és nem éhezik az ember, A súlyvesztés  most is megtörtént, de, hogy pontosan mennyi, az csak holnap derül ki. kb 3-4 kiló ment le. 

A hasam hála az égnek nem fájt, még akkor sem amikor nem pont bélbarát ételeket fogyasztottam, merőben más volt ez a kúra, mint az első. Az elsőnél gyógyító célzattal kezdtem el, most meg mert úgy éreztem ez kell nekem! És ha a sors engedi,akkor egy hónap múlva ismét ismétlés következik!

A bejegyzés trackback címe:

https://kalandkura.blog.hu/api/trackback/id/tr9712987854

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása